A Dél-Karolina Egyetem kutatócsoportja meglepő forrásból alkotta meg az egyik legerősebb ismert ragasztót: használt sütőolajból. Az új fejlesztésű anyag nemcsak elképesztő teherbírással rendelkezik – például képes elhúzni egy közepes méretű autót –, de rugalmas, könnyen eltávolítható, ráadásul környezetbarát is.

A csapat vezetője, a polimerkutató Nargarjuna Mahadas szerint a szuperragasztó nemcsak felveszi a versenyt a hagyományos műanyag alapú termékekkel, hanem sok szempontból túl is szárnyalja azokat. „Ezek az anyagok rugalmasak és erősek, miközben nyírási szilárdságban messze meghaladják a kereskedelmi ragasztókat. Különféle felületeken stabil, de visszabontható kötéseket hoznak létre, így biztonságosan és egyszerűen használhatók” – fogalmazott.

A ragasztó titka a használt olaj összetételében rejlik. A benne lévő trigliceridek – telített és telítetlen zsírsavak elegye – lehetővé teszik, hogy a kutatók sűrű keresztkötésekkel rendelkező polimereket hozzanak létre. A telítetlen zsírsavak hajlított szerkezete különösen kedvez a rugalmas, mégis strapabíró kötések kialakulásának. Az olajból előállított poliészterek nemcsak biológiailag lebomlanak, de újra is hasznosíthatók.

A ragasztó működése a hőre lágyuló műanyagokhoz hasonló: szilárd állapotban extrém erős, de enyhe melegítés hatására visszalágyul, így a kötés megszüntethető anélkül, hogy a felület megsérülne. Ez különösen nagy előny az epoxikhoz képest, amelyeket gyakran csak csiszolással vagy véséssel lehet eltávolítani.

A kutatók a ragasztót különféle anyagokon tesztelték – rozsdamentes acélon, rézen, fán és kartonon –, és az eredmények lenyűgözők voltak. Egy kartondarabra felvitt minta például 122 kilogrammnyi súlyt is elbírt anélkül, hogy a kötés meggyengült volna. A ragasztó ráadásul rudakká formázható, így a barkácsboltokban kapható pálcákhoz hasonlóan ragasztópisztolyban is használható.

A fejlesztés nemcsak a teljesítménye miatt figyelemre méltó, hanem fenntarthatósága okán is. A kutatók fosszilis alapanyagok nélkül dolgoztak, a molekulák szerkezetét pedig úgy alakították, hogy a végtermék az igények szerint lehet keményebb vagy rugalmasabb. „Ez a kutatás rávilágít arra, mekkora lehetőség rejlik a nem ehető biológiai hulladékokban, ha nagy teljesítményű, újrahasznosítható anyagokat akarunk fejleszteni” – emelte ki Mahadas.